Belépés
Regisztráció

134. tétel

Csízy László Tükörkép


70x70 cm
giclée nyomat
vászon

Azonnal megvásárolható

Ár: 95 000 HUF

Leírás

canvas, giclée print

Csízy László

 

Rimaszombat, 1943

1943. április 21-én születtem Rimaszombatban. Szüleim tanítók voltak.1949-ben települtünk át Magyarországra, a Baranya megyei Újpetrére.
Kiskoromtól szerettem rajzolni, de a természettudományok felé is erősen vonzódtam.
A középiskolai évek során Lantos Ferenchez jártam rajzszakkörre. A továbbtanuláskor műszaki pályát választottam. 1967-ben jeles diplomával fejeztem be a Budapesti Műszaki Egyetemet.
A Magyar Posta távközlési területén kezdtem, majd a MATÁV, később T-COM különböző munkaterületein dolgoztam: így kábelhálózatok tervezése és kivitelezése, beruházás, számítástechnika, marketing, belső kommunikáció.
1995-ben megkaptam a közlekedési miniszter „Hírközlésért” kitüntetését. Majd a budapesti vezérigazgatóságunkra helyeztek át. Felsővezetőként rendkívül érdekes privatizációs, illetve fejlesztési korszakot éltem át, majd 2005-ben nyugdíjba mentem.
A 70-es évektől Lantos Ferenc festő-tanár vezetésével működő Pécsi Vizuális Műhelyben is dolgoztam. Számítógépes grafikákat kezdtem készíteni a számomra akkor elérhető technikával: EMG 666 kalkulátor, lyukszalag, asztali plotter, írógép, stb. Elsősorban pont és vonalrendszerekkel foglalkoztam. A technikai adottságok azonban erősen korlátozták a lehetőségeimet. Ebben az időben szerepeltem a Pécsi Vizuális Műhely néhány csoportos kiállításán, illetve a Miskolci Grafikai Biennálén. Izgalmas élmény volt számomra, hogy Bódy Gábor és Kismányoki Károly néhány kisfilmjének készítésében is részt vehettem.
2009-től ismét intenzíven foglalkozom a számítógépes grafikával. Nagy segítséget kaptam Lantos Ferenc Kossuth díjas festő-tanártól és Kismányoky Károlytól. Örömömre felvételt nyertem a Pécs-Baranya Művészeinek Társasága tagjai közé.
2013-ban elvételt nyertem a Magyar Elektrográfiai Társaságba (MET), később a Nemzetközi Bicsérdi Művésztelep Egyesületbe, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe.
A vállalati kötöttségek után sok szervezési és fejlesztési élménnyel, élettapasztalattal a hátam mögött nagy kedvvel, több szabadsággal és gyorsabban dolgozom.
Feleségem klinikai pszichológus. Három felnőtt gyermekem van: Kati történész egyetemi oktató, Annamari Los Angelesben reklámgrafikus, Laci építészmérnök Budapesten.

További információ

További kérdése van a műalkotásról?

Csízy László további munkái

Csízy László

Tükörkép

Ár: 95 000 HUF
Azonnal vásárolható

Csízy László

Alkotó folyamat

Ár: 95 000 HUF
Azonnal vásárolható

Csízy László

Elhibázott szabályok

Ár: 95 000 HUF
Azonnal vásárolható